Az utóbbi időben egyre többen vagyunk szerencsére, és szépen kezd összeállni a rutin is a versenysorozatok alatt. Ezért időnként ilyen cikket fogok írni, hogy lássuk, honnan hova jutottunk el.

Először is, köszönöm mindenkinek, hogy részt vesztek a NordicCrawl MicroCrawler versenysorozaton, így nekem is megvan a löket, hogy finomhangoljam, gördülékenyebbé tegyem a futamokat. Lássuk, eddig milyen változások történtek, a korábbi katyvasz helyett 🙂 .

Ami idén történt:

  • Kialakult a kategóriák indulásának sorrendje. Mivel a két kategória résztvevői csak részben fedik egymást, így a C1 futamok indulnak elsőre, utána a C2 (illetve a többi kategória, ha lesz). Minden pályát kijelölöm (vagy jelöljük), és ezeken sorrendben végig megyünk.
  • A csoportokoat random osztom szét, erre egy online felületet használok, létszámtól függően 2-3 csoportot hozok létre. A csoportok sorrendje is random, az első pályát az első, a második a második kezdi és így tovább.
  • Csoportonként egy bíró kerül kijelölésre, ő a csoportvezető is. Az 1. csoport az 1-es pályán, a 2. csoport a 3-ason kezd, ha végeztek, akkor egy pályával odébb folytatják. Így elkerüljük a feltorlódást.
  • A 2025-ös évben bevezetésre került, hogy a legjobb néhány futamod lesz beleszámítva a bajnokság összesítésébe. Szezononkénti össz futam -1 a számolási alap. Tehát ha 5 futam volt a szezonban, akkor a 4 legjobb eredményed számít. Így ha ki kell hagynod egy versenyt, akkor sincs veszve minden. Tervek szerint 5-7 futam lesz szezononként.
  • A szezonok végén kihírdetem az összesített bajnokot is. Azért nem az évad végén, mert nem mindenki indul a nyári vagy téli szezonban.
  • Új kapukat és pálya jelölőket készítettem, így pontosan kijelölhető az indulási pozíció és azonnal látható, melyik pálya melyik. Színük is eltérő, így ha közel lennének egymáshoz a pályák, akkor is jól elkülönülnek.
  • Gens Acetől kaptunk zászlókat a pályához, így egy kicsit feldobhatjuk a hangulatot vele, illetve a fotókon is jól jön, hátha kiérdemlünk egy kis szponzorációt is.

Ami történni fog:

  • Blaškovič Peti javaslatára nem egy bíró lesz csoportonként, hanem lehetőség szerint mindenki fog bíráskodni. Ezt én is támogatom, nagyon fárasztó bírónak is lenni és versenyezni is egész nap. Mire eljutunk a C2 futamokra, agyilag nullák vagyunk.
  • Új csörlőbotokat is vettem, így már 3 használható, minden csapat sajátot tud használni.
  • Készítettem egy kapumércét is, C1/C2/C3 méretre. A mérce az autók vizsgálatásra is szolgál, vonalzóként.
  • Szeretnék bevonni további szponzorokat is, ehhez sokkal több fotót és videót kell készítenünk, hogy menjen a híre a sorozatnak. Ebben a ti segítségetek is kérem. Ehhez csináltam egy Google Drive-ot, amit már facebookon megosztottam, ide tudjátok majd feltölteni az általatok készített anyagokat, így mindegyikünk elérheti eredeti minőségben.
  • A weboldal kétnyelvűsítve lesz (ez kész, használatban is volt, csak frissíteni kell a tartalmat).
  • A téli szezonra még mindig helyszín keresés van, sajnos a csarnokot már nem tudjuk használni (30x lett a bérleti díja). Egyelőre nincs előrelépés, igyekszem a vasárnapokat megtartani.
  • Blaškovič Peti felajánlotta a pályáját, illetve a helyszínt is, vele egyeztetek, egy (esetleg két) futam nála lesz majd Szlovákiában. A tervezett futam időpontok felöltése folyamatban.